Erről a sokat idézett Robert Frost-vers jut eszembe, amelynek legismertebb sorai:

"Two roads diverged in a wood and I—

I took the one less traveled by,

And that has made all the difference."

Persze, ha csak ennyit másolok be, akkor nem látszik, hogy a versben a lírai én valójában csak elképzeli ezt a pár mondatot, és már előre sóhajjal nyugtázza, hogy egy napon majd így fogja előadni az erdőben történteket. Ami valójában kicsit máshogy festett: két tökugyanolyan ösvény közül kellett választania, amin ugyanannyian jártak már előtte, egyik sem volt különlegesebb mint a másik. Nem tudhatta, melyik hova vezet, csak azt, hogy akármelyiket is választja, a másikat sosem fogja megismerni (The Road not Taken). Mert nem lehet visszafordulni, megállni és hosszasan elmélkedni, előre lecsekkolni... Az egyiken el kell indulni, aztán gyerünk, egy helyben toporogni nincs sok értelme.

Szóval sok döntés az életben ennyire véletlenszerű is bizonytalan, sokszor félek, hogy mi van, ha a másik bizonyult volna a jobb útnak? (De persze ezt nem tudom meg úgyse soha... )

Másrészről viszont, szerintem igenis vannak könnyebb és nehezebb utak. Legtöbben a legkisebb ellenállás irányába haladunk, mindig megragadva azt, ami épp jön. Ezt a hozzáállást szeretném magamban megváltoztatni, hogy még ha utólag vissza is nézek, mondván, tök mindegy volt, melyik úton jöttem, legalább azt is elmondhassam, hogy az én döntésem volt a választás és nem csak sodródtam az árral. 

The First Aid Kit:

"My Silver Lining"