Na igen, ez a "100 napig minden nap teszek valami értelemeset" projekt elég csúnyán megbukott, úgy tűnik, még a negyedéig sem jutottam el, minden bizonnyal valamilyen instant lelkiválság okán abbahagytam az írást, majd nem is folytattam.

De azért történt közben egysmás, nem tétlenkedtem. Találtam egy másik munkahelyet, körülbelül annyira izgalmas mint az eddigiek. De ami ennél fontosabb, hogy örökbefogadtam egy kutyát, Rókit:

Nem, Róki nem lány, csak megihletett a sok virágos poszt a tavasz első napja kapcsán, úgyhogy én is rátettem a fesztiválos hajpántomat és lekaptam abban a 3 másodpercben, amíg nem szedte le.

Szóval Róki először ideiglenesen volt nálam, ugyanis jelentkeztem egy egyesületnél, mert már roppantul kutya-hiányom volt, és amúgy is szerettem volna valamilyen formában kutyákkal foglalkozni. Bár ezt korábban nem említettem a blogban, de már régóta a fejemben van egy kutyás vállalkozás ötlete, amire egy remek példát láttam az USA-ban. Csak ugye, van pár dolog ami hiányzik: pénz, kutyákhoz értés, vállalkozási ismeretek és kapcsolatok.

Szóval ősszel eléggé rápörögtem erre a témára, mivel nem igazán láttam más lehetőséget magam előtt, mindenféle kutyás rendezvényekre meg konferenciákra jártam. És arra jutottam, hogy ezt a témát nem igazán lehet ennél jobban kimaxolni kutya nélkül, szóval muszáj lesz szereznem egyet :)

Persze, mindenki mondta, hogy ez nagyon nagy elköteleződés, hogyan fogok majd utazni, stb. stb. de ugye rengeteg ember van akinek nincs kutyája ámde mégsem utazik sehova hanem folyton csak otthon ül, szóval ez a logika nem működik annyira. Meg ugye elköteleződés nélkül gyakorlatilag semmi nem érdemes csinálni, mert az olyan, mintha az ember súlytalanul lebegne a semmiben, felelősség és jelentőség nélkül. A kutyával viszont örökre beírtam magam a "Kutyások" körébe, identitásom része lett. És azt nem is kell elmlíteni, hogy mennyi örömet és vidámságot okoz, hogy velem van, mégha nehéz is néha, pl. ha hajnali 5kor elkezdni ugatni a szomszédot vagy amikor az 5 kg-os Fifikét szeretné széttépni at utcán mert szegény Rókinak vannak indulatkezelési problémái de dolgozunk rajta a terapeutájával :)

Na már csak arról nem írtam, hogy miért vettem újra mégis elő ezt a méltatlanul elhanyagolt projektet. Először is, mert betegszabin vagyok. Ami talán halványan összefügg azzal, hogy az utóbbi pár hétben szétstresszeltem magam a munkahelyemen, nem mintha bárminek is lenne tétje de azért engem megviselt. Szóval ismét rákényszerültem, hogy elgondolkozzak azon, hogy merre is tart az életem, van-e értelme annak, amit most csinálok, és hogy tudnék javítani a helyzeten. Csináltam jó pár kutyás képet, meg instagramot az ebeknek:

https://www.instagram.com/lutri_and_the_fox/

és tervezünk egy kutyás blogot is.

Lehet, hogy le kéne állnom azzal, hogy azon gondolkozom, hogy merre tovább, miben tudnék sikeres lenni, mivel kereshetek majd egyszer pénzt, stb. Csak egyszerűen, csinálni azokat a dolgokat, amiket a legjobban szeretek, aztán lesz, ami lesz.

További híreink

Mióta írtam két sikersztori is történt az ismerőseim körében.

Az egyik egy lány, aki felmondott az irodában, ahol melózott több mint két éve és excel riportokat készített, hogy baristaként dolgozzon egy kedves kis specialty-kávézóban.

Egy fiú pedig, aki már hosszú ideje foglalkozott túravezetéssel és outdoor-videók készítésével, szintén otthagyta a fix munkahelyét, hogy teljes munkaidőben ezzel foglalkozzon, róla itt lehet olvasni:

https://emberikiserlet.wordpress.com/2015/12/17/hogyan-leli-meg-onmagat-az-ember-fia/

Szóval ezek mind inspiráló dolgok, és azt sem mondhatom most már, hogy nem látok ilyeneket a környezetemben, szóval elvben lenne miből építkezni...