Nos igen, eltelt egy hét, anélkül, hogy egy sort is írtam volna... Egyéb dolgokkal voltam sajnos elfoglalva, mint például gyomorrontás... Na meg a az új biciklimet szereltem és hordtam szervízbe jópár napon át, de azt hiszem mostanra végre használható állapotba került:

Olvasgattam egy blogot, egyszerre botrányos, polgárpukkasztó és cinikus de mégis valahol mélyen sok igazság van abban, amit ez a (vélhetően) srác ír. Egy-két gondolat mintha már bennem is felmerült volna, csak persze én nem tudtam ilyen jól formába önteni. Oké, közhelyes is néhol, talán egyértelműek ezek az állítások, de a többség mégsem váltja tettekké a nagy bölcsességeket.

"Mindenkinek pontosan egy élethossznyi ideje van – és sehol nem tanítják, mit kéne vele kezdeni. Csak pótcselekvések vannak. A társadalmak standard válasza erre a problémára  az, hogy élethosszig lekötnek olyan dolgokkal, amit nem te választasz. Vagy még nem választasz. (...) A szabadsággal élni kell, de egyszerűbb lelkek továbbra is úgy tekintenek rá, mint az elnyomás hiányára és bután néznek, hogy akkor most mit kezdjenek vele. Valami tartalommal márpedig fel kéne tölteni. (...) De egy valamit nagyon nehéz csinálni. Saját cél nélkül ellentmondani a család, az osztálytársak, a nagyi és a haverok nyomásának, hogy te is ugyanazt csináld és akkor, amikor ők."

Igazából ugyanez a helyzet a mai pszcho-előadással amin voltam ( jóga után... igen hatékony voltam ma...). A nagy konklúzió az volt, hogy a társas (baráti) kapcsolatok és a csapatban működés rendkívül fontosak az ember életében, mint a testi, mint a lelki egészség szempontjából. Ez nekem mondjuk mostanra már teljesen triviális, de régebben sokat voltam magányos és éreztem magam elszigetelve, még akkor is, ha fizikailag szinte mindig körül voltam véve emberekkel. De ez is olyan, mint sok minden más: tudatosan dolgozni kell rajta, nem jön magától. De bele lehet jönni.